A gazdasági növekedés rendszeres "várása" az elmúlt évek során fokozatosan a magyar folklór részévé vált, a néplélek testébe ivódott. Egyes kormánytisztviselők esetében komoly hitéleti feltöltődéssel jár a folyamatos reménykedés, míg az ellenzék végletekig fetisizálva, jókat csámcsog az újabb és újabb negatív GDP adatokon. Félreértés ne essék, nem tartozom azon naiv gondolkodók körébe, akik új szemléletű mutatóért sírnak, ami nem csak a jólétet, de a társadalmi jól-létet is méri. Mert addig, amíg egy országban tömegek nyomorognak, igenis elég fontos az, hogy mekkora tortát tudunk elosztani - remélhetőleg egyre igazságosabban. A jól-lét fogalmát ezért Magyarországon ma még nagyban determinálja a jólét szintje. A másik oldalról viszont nagyon irritál, hogy folyamatosan csak ezt az egy nyamvadt mutatószámot, a GDP adatot sulykolják minden irányból, anélkül, hogy annak összetevőiről, és azok összefüggéseiről érdemben nyilatkoznának.

Alapvetően négy forrásból lesz ugyanis gazdasági növekedés:

1.  lakossági fogyasztásból,
2.  kormányzati kiadásokból
3.  beruházásokból
4.  és abból, ha folyóáron több terméket és szolgáltatást exportálunk külföldre, mint amennyit behozunk.

A lakosság és a kormányzat fogyasztása

Meg sem szólalhatnánk, ha az első két tényező drasztikus visszaesése miatt nem menne a szekér. Miért? Mert a szépreményű 2000-es években - jellemzően a szocialista kormányzatok idején - a lakosság és a kormányzat úgy méltóztatott fogyasztani, hogy annak fedezetét nem kereste meg. Eladósodott. Bután, nagyrészt devizában. Hiszem azt, hogy amíg a magyar gazdaság nem heveri ki legalább egy részét ennek a felelőtlen hitel-boomnak, addig nincs értelme "továbbról" beszélni. Függetlenül attól, hogy Orbán Viktor, Bajnai Gordon, vagy Mesterházy Attila a miniszterelnök, és függetlenül attól, hogy éppen kinek a zsebében hagy többet az adórendszer, a fogyasztás és a kormányzati kiadások törvényszerűen csökkenni fognak, hacsak nem lépünk a további eladósodás útjára. Ne tegyük!  Ezért ha a fogyasztás és a kormányzati kiadások csökkenése mellett azt látjuk majd, hogy a hitelállomány is leépül, akkor egy pohár pezsgőre jók lehetünk, mert ez egy apró kezdeti siker.

És az elmúlt néhány évben a hitelállomány ugyan lassan, de tényleg elkezdett zsugorodni a kormányzatnál* - már nem csak a behúzott nyugdíjpénztári pénzek hatására -, a lakosság pedig több, mint 2000 milliárd forinttal több hitelt törlesztett 2010-2012 között, mint amennyit felvett. Ez együttesen több, mint a GDP 10%-a, ami nem túl meglepő módon hiányzik a zsebekből, a fogyasztásból, és a gazdasági növekedés számsoraiból egyaránt. Nincs mese, törlesztés nélkül nincs jövőbeli fogyasztás, és jövőbeli növekedés sem! A bőség hét esztendejét hét szűk esztendő követi.

Az export és a beruházások

Szóval a magyar nép és kormánya valamelyest visszavett a költekezésből, és ez nyilván önmagában is egy negatív GDP adatban csapódhat le néhány évig. Ami ezt ellensúlyozhatja, az az export és a beruházások volumenének növekedése. Térjünk át ezekre a sokkal kényesebb kérdésekre, kezdve az exporttal.

A "külker mérleg aktívumában" lecsapódó exportbevételek elég jól alakultak az elmúlt pár évben, a magyar vállalatok jelentősen többet tudtak exportálni, mint amennyit importáltak, ellentétben a 2000-es évek negatív tendenciáival. Ez nagyon fontos egy olyan országnál, ami épp felzárkózni, és nem a még meglévő erőforrásait felélni akarja, és egyben azt is mutatja, hogy a magyar termékek és szolgáltatások még mindig versenyképesek a nemzetközi piacon. A képet árnyalja, hogy az exportőrök nagy része külföldi tulajdonú multi, és mivel a nyereségét maximum akkor hagyják az országban, ha  hirtelen nagyon felfut a kereslet a termékeik iránt és bővíteni kell a kapacitásokat, egy stagnáló világgazdasági környezetben nem nagyon hagynak itt semmit a bérjárulékokon kívül. Ez már csak így megy, saját multikat kell csinálni!

Szóval az export szépen alakult, köszönhetően a nagy felvevőpiacaink relatíve tűrhető növekedésének, de ez így is maximum megtámasztani tudta a hitelleépítés miatti lakossági és kormányzati kiadáscsökkenést. Ráadásul az, hogy mennyire versenyképes egy ország exportja, nagyban függ a beruházási ráta alakulásától. Az az ország, amelyik elhanyagolja beruházásait, hosszú távon export-képtelenné válik, és elszegényedik. Mi látszólag ilyenek vagyunk. Ha nem kutatnak, nem vesznek hatékonyabb gépsorokat, modernebb készülékeket a vállalataink, lerohad a meglévő infrastruktúra, és nem lesz mivel egyre jobb termékeket és szolgáltatásokat létrehozni. Nem véletlen tehát, hogy a beruházások volumenének csökkenése 2006 óta egyre inkább a leszakadók csapatához sodorja az országot.

Látszólag a kép siralmas. Általában a kormány teljesítményét tragikusnak ítélő szakemberek a beruházási ráta mélybe zúgását említik, mint minden probléma legnagyobbikát. Az okok között a kormány befektető-ellenes politikáját, a bankadó miatti drága finanszírozást, a bizonytalan jogi és adózási környezetet, a különadókat, összességében az "unortodox gazdaságpolitikát" említik. Valószínűleg igazuk van.

De ez így kevés. A beruházási ráta ugyanis sok összetevőből áll, és egyáltalán nem mindegy, hogy melyik, és mennyire romlik. Beruházásnak minősül például az is, ha a lakosság új lakásokat vesz, ha egy belföldre termelő cég vesz még három teherautót, vagy ha az állam új Audikat tol a miniszterek hátsója alá. Nem mondom, hogy ezek a beruházások nem lényegesek, de az ország hosszú távú kilátásait lényegesen kevésbé befolyásolják, mint a negyedik összetevő: az exportra termelő cégek beruházásai.

A hitelleépítés miatt valahol érthető, hogy a lakosság egyre kevesebb új lakást vásárol, de egyébként is, egy öregedő, fogyó társadalomban nem várhatjuk az új lakás értékesítések felfutását. A kormányzati beruházások a fiskális szigor miatt örömteli módon csökkennek, ami mögött például olyan intézkedések állnak, mint a kormányzati hivatalok beruházási moratóriuma. Kinek fáj például, ha 2-3 évig nem vesznek új számítógépeket valamelyik okmányirodában? Ebben a helyzetben az ilyen típusú beruházások visszafogása több, mint racionális.

A belföldre termelő vállalatok beruházási aktivitásának csökkenése is teljesen természetes. A különadók miatt például az E.on és társai elhalasztják a tervezett infrastruktúra fejlesztési projektjeiket. Na bumm, lényeg az ellátásbiztonság, és ez pár szűkös év alatt nem fog megborulni, ennyire nem szar a jelenlegi infrastruktúránk. Egyébként pedig, ha egy család költségvetésének fele a devizahitel törlesztésére megy el, nem nagyon várhatjuk, hogy a belföldre termelő vállalatok hitelen kapacitásbővítési igénnyel szembesülnek majd a felfutó kereslet miatt. Még egyszer: mindez akkor is így lenne, ha a miniszterelnököt Mesterházy Attilának, vagy Bajnai Gordonnak hívnák, kivéve, ha ők a további eladósítás útját választanák.

Szóval koncentráljunk az exportra termelő vállalatok beruházásaira. Szerintem ez az igazán fontos, mert attól lesz hosszú távon sikeres egy ország, ha egyre modernebb technológiával tud egyre jobb ár/érték arányú termékekkel megjelenni a világpiacon.  És ugyan nem tisztem - és nem is szokásom - a kormányt megvédeni, de az a helyzet, hogy itt az MNB adatai szerint javulás tapasztalható az elmúlt néhány évben.

Magyarország esetében azt láthatjuk, hogy a belföldre termelő ("nem exportáló") vállalataink a 2005-ös beruházási volumen 60%-án állnak, ami példátlan csökkenés a régiós versenytársainkhoz képest. A "kvázi fiskális" - kormányzati - beruházások csökkenésével együtt ez a két összetevő volt felelős a magyar beruházási ráta masszív csökkenéséért. Ellenben, az exportáló vállalataink 2005-höz képest még növelni is tudták a beruházásaik volumenét, amit sem a csehek, sem a szlovákok nem tudtak megtenni. Azért ez egy olyan eredmény, amiről nem sokat beszélünk. a kormányoldal sem emlegeti. Pedig ínséges időkben az apró sikerekről is beszélni kell a végeláthatatlan károgás mellett.

Összességében úgy gondolom, hogy a gazdasági növekedés összetevőire a kormányzati cselekvés minimális mértékben képes hatni, amíg ilyen jelentős az állam, az önkormányzatok és a társadalom adóssága. A mozgástér közel nulla, ezért bármiféle szabadságharc kirakatcselekvésnek tekinthető. A fogyasztás és kormányzati kiadások még néhány évig csökkenni fognak, a belföldre termelő cégek pedig tovább fogják csökkenteni beruházási aktivitásukat. Ezért nem várható sem egy jobb beruházási ráta, sem növekedés, ha összeszarja magát a kormány, akkor sem. Addig is a lényeg az, hogy ne hagyjuk leépülni az exportkapacitásainkat. Minden unortodoxia és ijesztgetés ellenére az Orbán-kormány inkább előrelépett ezen a téren, mint hátra. Ez elég ritka, pozitív eredmény az utóbbi 10 évben.

A mozgástér viszont kicsi, így ne várjunk szép statisztikákat még néhány évig. Másból kell motivációt merítenünk. Amit a lengyelek megtehetnek fiskális lazítás terén, mi nem tehetjük meg a magas államadósságunk miatt. Ne is álmodjunk róla, mert azzal rálépnénk a görög útra.

* hogy fenntartható-e a költségvetés, az egy jó kérdés, talán nem, de a 3% körüli hiány önmagában példátlan siker '90 óta, ami egyben az államadósság reál értelemben vett 2%-os csökkenését is jelenti 5% körüli infláció mellett (vagyis jelentené egy szinten maradó devizaárfolyam mellett)