A polgári Magyarország csak egy politikai termék, egy ócska szlogen? És ha igen, még mindig ez a fő termék? Érezhetően az erős, autonóm polgári közép építése már régen lekerült a napirendről. Vagy eredetileg sem gondolták komolyan a kitalálói? Egyáltalán: mit jelent a polgári közép, mit jelent a polgár fogalma, és mit veszít az ország, ha egyetlen politikai erő sem tűzi újra napirendre a polgári Magyarország koncepcióját? 

Az elmúlt hónapokban olvastam néhány inspiráló könyvet a témában. Az egyik egy tanulmánykötet: 
Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon (Osiris, 2017), a másik pedig Acemoglu és Robinson Why Nations Fail: The Origins of Power, Prosperity and Poverty c. könyve. Bátran ajánlom mindenkinek ezeket!

A fenti kérdések maradéktalan megválaszolása nélkül álljon itt néhány idézet az említett könyvekből, lazán kapcsolódva a polgárosodás, illetve az azt serkentő intézményrendszerek működéséhez. 

Gyurgyák János: Uralja-e a jövőt, aki a múltat uralja?
Hegymenet, Osiris, 2017

"A modern kori nyugat-európai politikai és hatalmi stabilitás és gazdagság mögött ott áll a hosszú idő alatt organikusan létrejött, alapvetően teljesítményelvű, meritokratikus, azaz az állandó versenyt elfogadó, az államhatalomtól független, egzisztenciálisan nem kiszolgáltatott, erős és öntudatos polgári réteg, amelynek gerincét a vagyoni-tulajdonosi polgárság (Besitzbürgertum) alkotja, s ezt egészíti ki nagyobbrészt a magánszférában, kisebb részben az állami adminisztrációban tevékenykedő, s szintén anyagi függetlenséget élvező műveltségi polgárság (Bildungsbürgertum). A polgár fogalma tehát alapvetően négy dolgot jelent: egyrészt a vállalkozói-tulajdonosi réteget, másrészt jelenti a polgári életmódot, a polgári kultúrát s az azt lehetővé tevő anyagi függetlenséget, harmadrészt jelenti a polgári értékrendet és polgári erényeket, amelynek alapja a szabadság, azaz a mindenkori államhatalomtól való függetlenség, s végül jelenti a civil társadalmat s az ezt lehetővé tevő polgári jogrendszert."

"Minden tulajdonátrendezés megteremti az 'aladárokat', azaz azt a réteget, amelyik csak a körülmények, s nem saját képessége, tehetsége miatt kerül kiváltságos helyzetbe.  Ez a folyamat azonban ellentmond magának a polgári berendezkedés alapeszméjének, a versenyszellemű meritokratikus társadalomnak, mert nem valódi polgárokat teremt, hanem bár polgári nívón élő, mégis a hatalomtól függő alattvalókat, hűbéreseket. A lojalitás, a személyes kapcsolati háló fontosabbá válik a teljesítménynél. Továbbá az 'aladárok' miatt a valóban rátermettek könnyen választhatják a 'kivonulás' stratégiáját, ami az országhatárok nyitottsága miatt ma - nem úgy, mint a szocializmusban - nem ütközik különösebb akadályba. A tulajdonosi átrendezés szükségszerűen két (...) osztályt hoz létre, az átalakítók csoportját és magukat a veszteseket, az átalakítandók rétegét. A tulajdon sérthetetlenségének és a jogállamiság, a jogbiztonság elvének megsértése végül elbizonytalanítja magát a létrehozandó polgári közepet, hiszen mindenki azt a tapasztalatot szűrheti le az eseményekből, hogy 'mindez velem is megtörténhet'. A költségvetési és az európai támogatási források megcsapolása révén keletkezett vagyonos rétegből soha nem lesz a tulajdont hatékonyan működtetni kész polgári közép, s a rendszer bukásával maguk is eltűnnek a történelem süllyesztőjében. Ez a tulajdonátszabási folyamat tehát egy olyan lejtő, amelyen nehéz megállni, ha nem is lehetetlen. Ennek a lejtőnek a legalján semmi más nem vár ránk, csupán a magyar polgárosodás immár ötödik nekirugaszkodásának az újabb kudarca."

Daron Acemoglu and James Robinson
Why Nations Fail: The Origins of Power, Prosperity, and Poverty (2012)

"Nations fail today because their extractive economic institutions do not create the incentives needed for people to save, invest, and innovate. Political and economic institutions, which are ultimately the choice of society, can be inclusive and encourage economic growth. Or they can be extractive and become impediments to economic growth. Nations fail when they have extractive economic institutions, supported by extractive political institutions that impede or even block economic growth."

“Economic institutions shape economic incentives: the incentives to become educated, to save and invest, to innovate and adopt new technologies, and so on. It is the political process that determines what economic institutions people live under, and it is the political institutions that determine how this process works.”

És végül egy idézet az EU-s támogatásokhoz kapcsolódóan:

"The idea that rich Western countries should provide large amounts of “developmental aid” in order to solve the problem of poverty in sub-Saharan Africa, the Caribbean, Central America, and South Asia is based on an incorrect understanding of what causes poverty. Countries such as Afghanistan are poor because of their extractive institutions — which result in lack of property rights, law and order, or well functioning legal systems and the stifling dominance of national, and, more often local elites over political and economic life. The same institutional problems mean that foreign aid will be ineffective, as it will be plundered and it is unlikely to be delivered where it is supposed to go. In the worst-case scenario, it will prop up the regimes that are at the very root of the problems of those societies."

Orbán kijelölte az irányt idei évértékelőjében: a következő 1-1,5 év "sorosozással" és "brüsszelezéssel" fog telni. A CEU ügy is ebbe a kommunikációs stratégiába illeszkedik bele. Az ország szellemekkel harcol.

Előre megfontoltan, tudatos stratégia mentén, sok pénzzel és professzionális végrehajtással. Tematizáció mesterfokon. Ahogy Török Gábor mondta egy interjúban, "felcsavarják a hangerőt". Addig sem hallatszik Botka, vagy Vona üzenete, addig sem az alternatívák és az irány van napirenden, hanem ez a zsigeri, választói érzelmekre apelláló közéleti vagdalkozás.

Addig is szellemekkel harcol az ország. Nincs itt semmi látnivaló.

Szó sincs arról, amit ellenzéki bloggerek ilyenkor mindig - így most is - leközölnek, miszerint "Orbán most végre falba ütközött", "már az európai néppárt is szankciókat kezdeményez" stb. Az a helyzet, hogy Orbánt már régen nem érdekli a nemzetközi, vagy ellenzéki reakció, sőt ha érdekli is, röhög a markába, mert a gumicsontra ráugró média valójában az ő ügyét segíti - adják a basszust. Az ő ügyét, és nem az ország ügyét - ez a kettő már réges régen nem ér össze.

Miért mondom, hogy szellemekkel harcol az ország?

Mert Brüsszel nem egy entitás, a közös ügyekben - a mezőgazdaságtól a határvédelemig - kölcsönös tagállami megállapodások hálója, amit egy közösen elfogadott mechanizmus működtet. Brüsszel mint olyan, nem létezik. Németország és Franciaország létezik, "Brüsszel", ami alatt érthetjük a Bizottságot, egyszerű végrehajtószerv, ami azt teszi, amit a miniszterelnökök a Tanácsban közös ügyként határoznak meg. Nem létezik, ezért nem tud védekezni. Ami nem létezik, és nem tud védekezni, azt könnyű támadni. Ezért ő az 1. számú főellenség.

Soros. Kétes személyiség, a magam részéről a nyitott társadalomról írt gondolataival nem teljesen értek egyet, devizapiaci tevékenységét pedig ő maga is etikátlannak tartja. Alapítványait könnyű "a nemzetközi globalista világ ügynökeiként" beállítani. Könnyű, még ha azok tényleg az emberi jogokért, a transzparenciáért, és a korrupció visszaszorításáért harcolnak is. Ezekkel a fogalmakkal szemben általában indifferensek a szavazók, sőt, törzs Fidesz szavazók egyenesen a "liberális métellyel" azonosítják őket, ezért tábor-összerántó ereje is tetemes lehet.

Azt pedig relatíve könnyű belátni, hogy az USA-tól, Oroszországon át, Kínáig, sok nagyhatalomnak "közös érdeke" Európa megosztása, gyengítése - hogy a jövőben fel se merülhessen annak nagyhatalmi státusa, mint egységes tömb. Ezt különböző "soft" és kevésbé soft módszerekkel lehet elérni. Én azok közé az "összeesküvéselmélet hívők" közé tartozom, akik validnak és relatíve valószínűnek tartják, hogy a nagyhatalmi befolyásolás "itt és most" történik, alapvetően gazdasági (finanszírozás) és titkosszolgálati eszközökkel. Keletről és Nyugatról egyaránt. Nem csak Magyarországon, hanem az egész tömbben. 

Na de miért súlytalan Soros? Szerintem három dolog miatt "szellem" ő is, azaz nem tud igazán visszaütni, ezért kiváló ellenség lehet.

A) Nem különösebben gazdag. 25 milliárd dolláros vagyona ugyan soknak tűnhet, főleg Forintra váltva, de ha itt tényleg egy globális játékosról van szó, akkor érdemes a globális játszótérrel összehasonlítani. Ha csak az amerikai tőzsdén jegyzett Top cégek értékével hasonlítjuk össze vagyonát, azt lehet mondani, hogy az S&P 500 50 legértékesebb cégéből Soros összesen 0,2% részesedést tudna magának vásárolni most. Ha a világ legértékesebb cégét, az Apple-t nézzük, akkor abból összes vagyonával komoly 3%-ot meghaladó tulajdonrészt lenne képes megvenni. Ettől retteg egész Kelet-Európa? A devizapiaci spekulációi pedig nyilván fájdalmasak voltak, de az is tény, hogy csak olyan valutát "taszajtott meg", ami így vagy úgy, a gazdaság Sorostól függetlenül romló helyzete miatt, leértékelődött volna. 

B) Tevékenységét ellenzéki körökben is kétes szemmel nézik, azaz megosztó. Szellemi bázisa Karl Popper könyve, a "Nyitott társadalom és ellenségei", amit Soros minden lehetséges fórumon és könyvében megemlít. Valószínű, hogy a kormányváltást támogató szavazói kör egy jelentős része sem igazán hisz ebben a fajta "nyitott társadalomban", és az is érdekes, hogy a "nyitott társadalom ellenségei" kifejezés számomra az orbáni "illiberális társadalom és ellenségei" világkép inverzét sugallja. Mert hiszen tudjuk, "a világ fekete-fehér, vannak ŐK és a MI, és ŐK, na ők az mi ellenségeink" - persze. Sok ember számára ez a fajta felosztás gyermeteg, ezért óckodik a Soros melletti kiállástól.

C) Soros zsidó származású magyar. Ez több szempontból kiváló célponttá teszi. Egyrészt az összekacsintós antiszemitizmus kiváló táptalaja, így szélsőjobbos szavazókat csábíthat át a Fidesz-hez - különösen Vona középre mozgási kísérletével párhuzamosan. (by the way, Vona is pont akkor mozogna "középre", amikor a magyar társadalom döntő többsége pont hogy tolódik jobbra, azaz a közép már nem az a közép). De nem csak zsidó származása érdekes, hanem az is, hogy ez a fickó magyar. Azaz, még ha pénzügyileg a kb. 7000 milliárdos vagyona Magyarország szintjén jelentősnek is mondható, ergo haza tudná vágni az országot középtávon, ezt nem fogja megtenni. Az a gond, hogy a "kormány" és az "ország" tönkretétele nem szétválasztható - pont azért nem, mert az ország ma már összeforrt a kormánnyal - hála az elmúlt 8 évnek, azaz Soros saját szülőföldjét tudná maximum tönkretenni. Ezt, így élete alkonyán nem biztos, hogy favorizálná.

Konklúzió 1: az ország szellemekkel harcol, azaz olyanokkal, akik vagy nem léteznek ("Brüsszel"), vagy léteznek, de nem tudnak érdemben védekezni (Soros), vagy ha megpróbálnak, az a kormányt erősíti itthon, az országot pedig tönkreteszi.

Konklúzió 2: emlékeztek még a régi szép időkre, Gyurcsány idején a 300 forintos vizitdíjról, a felsőoktatási tandíjról folyt élénk társadalmi vita?  - még ha helyenként alpári módon is. Ezek szakpolitikák voltak, az ország jövőjét érintették. Ma már szó sincs erről, nem létező ügyekről folyik az "egybites vita", a maradék 3 millió politikailag aktív szavazóért. Isten óvjon Feritől, de annyi tény, hogy akkor még foglalkoztatta a közéletet az ország sorsa. Ma Brüsszel van és Soros, közben csendben ellopnak mindent. "Magyar ütőérre magyar vámpírt"  - ahogy Bödőcs fogalmazta meg elég találóan.

Az ország szellemekkel harcol, saját maga által kreált szörnyekkel. És közben a világ elmegy mellettünk.

Nem jó ez így.

Migráció: hogyan tudna Nyugat-Európa leginkább segíteni? Kell-e egyáltalán segíteni? Egy inkább filozofikus vélemény a magam gyermeteg szintjén; nem elemzés, egy nem-szakértőtől.

A téma azért különösen termékeny, azért lehet ráhúzni egy népszavazást, azért tanácskozott egész biztosan több ezer órát ezzel kapcsolatosan az európai vezetés, mert az ember belső énjét is megosztja, az egyén önmagában, és társadalmi masszaként is vívódik, tépelődik, hogy mi a "helyes", és mi nem az.

Morális kérdés, reálpolitika, érzelem és racionalitás. Nézőpontok ütköznek: akiben felülkerekednek az érzelmek, az az egyéni sorsokat látja a menekülőkben, arcokat lát, akik reménykednek az emberibb jövőben. Aki társadalomépítész alkat, esetleg civilizációk harcát láthatja, "önsorsrontást", vagy épp ellenkezőleg, kiaknázható munkaerőt, az európai fejlődés jövőbeni alapját.

Az én "big picture"-öm valami ilyesmi. Tényleg messziről indítok, ami ebben az esetben szükséges, ezért elnézést.

1. Az ember minduntalan tenniakarása

A paradicsomi létből való kiszakadás, a szakítás a tudás fájáról, a kiűzetés - szimbolikus bibliai történetek ezek az ember öntudatra ébredéséről és a civilizációk építésének elkezdéséről. Nem kétséges, hogy ezek a sztorik az emberi ősemlékezetből táplálkoznak. Logikus sejtések ködös szimbolikába öntése, régi valóságmagyarázatok. Ami biztos, hogy az öntudatra ébredés egészen biztosan bekövetkezett valamikor a történelem kezdetén - lassan vagy gyorsan, isteni hatásra, vagy nem, ez most mindegy. 

Ez az a pont, amikortól az emberiség egyre inkább a környezete, saját maga, és más emberek megváltoztatásán kezdett el zizegni, munkálkodni.

Hajtotta a tenniakarás, a "Wille zum Leben", és tette mindezt valamilyen morális mérce szerint, ki-ki a magáé szerint. Értelmet nyert a fejlődés, mint fogalom, tartalmat kapott a "sok" és a "kevés", cél lett a "több". Különösen igazzá vált ez a materializmusban és individualizmusban kiteljesedő európai civilizációra: az "elég" súlytalanná vált, az egyén felemelkedett, a boldogság receptje az anyagi javak és élvezetek maximalizálása lett.

Az, hogy ez a recept működik-e, az eredeti kérdés szempontjából irreleváns. Annyi biztos, hogy az időtlenségbe, a "paradicsomi létbe" való visszavágyás örökzöld téma nem csak Rousseau-nál ("vissza a természethez"), hanem valami ilyesmi érhető tetten az újra reneszánszát élő, természetességet, ősiséget, hagyományos, egyszerű életet nosztalgizáló mozgalmak esetén. 

Számomra kérdés, hogy összemérhető-e egy az őserdőben élő, európai szemmel nézve elmaradott közösség életének "színvonala", boldogságának szintje, úgymond "fejlettsége" Luxemburg fejlettségével? Van-e általános recept arra, hogy hogy kell élni, mi a "kevés", ki a "gazdag", mi az "elég"? 

2. Van-e általános recept?

Tegyük fel, Ane Jensen dán egyetemista lány, akiben éppen csúcsra jár az altruizmus és a világ megmentésének szándéka, Eritreába megy egy kórházba segíteni. Szörnyű, amit lát: segítségért könyörgő emberek, akik az Európában szokásos ellátás minimumától is fényévekre lévő "szolgáltatást" kapják. Vér, kosz, sírás, halál. Gyerekek is meghalnak.

Az egyén szintjén ez a fajta segítség megható, szép, és fontos. De miért kell egyáltalán segíteni, miért kell tenni valamit? Mit keresünk mi ezekben az afrikai országokban? Miért gondoljuk, hogy szükségük van a tőlünk merőben más utakon járó kultúráknak ugyanarra az intézményrendszerre, ugyanarra az egészségügyi- és oktatási rendszerre, hogy majd végigjárják gyorsan ugyanazt a fejlődési utat, amit Európa az elmúlt 1000 évben végigjárt? Miért gondolja azt nagyon sok európai, hogy kis európát kell csinálni Afrikából, vagy a Közel-Keletből, és ez némi "segítséggel" megvalósítható?  Honnan a feltételezés, hogy ezek az emberek ugyanazt akarják, ugyanarra vágynak, ugyanúgy gondolkodnak, mint mi? 

A kérdés valid, mert az eddigi "tevésünk" csúfos kudarc. Tönkretettük komplett földrészek lakóinak az életét, akik most el akarják hagyni eddigi életük színterét. Az ellentmondással nem törődve, egyidőben aknáztuk ki a természeti erőforrásaikat, láttuk el őket nagy mennyiségű fegyverrel, és próbáltunk meg "segíteni", "kompenzáció" gyanánt, oktatással, egészségüggyel, kapitalista gazdasági renddel, demokráciával.

Nehéz eldönteni, hogy a Shell olaj- és pénzpumpája okozott több kárt Nigériának, vagy az, hogy modern vakcinákat vittünk az országba, drasztikusan csökkentettük a csecsemőhalandóságot, megsokszorozva ezzel a népességnövekedés ütemét ("segítettünk", ugye.), olyan eszméket próbáltunk meg erőszakosan elvetni, amit nem volt idejük úgymond "internalizálni". Az eredmény: durva népességnövekedés, éhínség, véres háborúk modern fegyverekkel, jajveszékelés, elveszett életek, és halál.

Egyáltalán: honnan származik az európai ember csőlátású egoizmusa, amivel minden, általa jónak, működőnek vélt receptet megpróbál erőszakkal lenyomni más kultúrák torkán, "segítségbe" csomagolva?

Honnan ez a magabiztosság a saját út kizárólagosságában?

3. Segíteni kell?

A migráció kapcsán két utat vázolt fel az európai politikai elit: az egyik szerint be kell engedni, és integrálni kell a fekete afrikai- és közel-keleti országokból érkező bevándorlókat, a másik szerint elég "csak a helyszínen segíteni", és egyébként hermetikusan zárni kell Európát (ez a magyar kormány álláspontja).

Nem értem, hogy harmadikutas megoldásként a "nem tevés", az "élni és élni hagyni" politikája, a "kivonulás" miért nem kerül a tárgyalóasztalra, mint opció?

Az első lehetőség, a befogadás és integráció politikája világos, hogy öngyilkosság, de legalábbis politikusi humbug - több százmillió potenciális bevándorlót (ami egyértelmű realitás) Európa jelentős kulturális-gazdasági erodálódás nélkül nem képes befogadni, és a probléma gyökerét egyébként sem kezelné, itt több milliárd ember él emberhez nem méltó életet.  

A második opciónak nem látom a végét. Oké, tegyük fel, hogy "segítünk a helyszínen", és folytatjuk azt a fajta segítést, amit a 20. században ezen régiók - egyébként részben jó szándékkal történő - tönkretétele során alkalmaztunk. Mit érünk el az újabb koncokkal, az általunk 1000 év alatt megemésztett gondolatok odavetésével? Majd kinő a semmiből egy modern tőkés társadalom, fejlett technológiával, magas szintű oktatási rendszerrel, egészségüggyel, minimális népszaporulattal, modern mezőgazdasággal, feldolgozóiparral, és persze demokráciával?  Vagy társadalommérnökök európai mintára méretre szabnak egy klón-társadalmat a helyi lakosságból? Ezt tényleg van, aki elhiszi?

4. A megoldás a kivonulás és a "nem tevés" lehet

Sajnos igen. Vannak, akik - egyébként jó szándékú emberek - az effajta idealizmusban táptalajra találnak, és legalább annyit ártanak hosszú távon, mint a fegyveripar. Az első dolog, hogy el kell érni: ezek az emberek maradjanak szépen a seggükön, a világ problémáit ne próbálják megoldani saját receptekkel, ismerjék fel, hogy a folyamatos tevésükkel rengeteg kárt okozhatnak, és egyébként is, sokszor önző lelki motivációk miatt segítenek, mert az adott helyzetben éppen céltalan, vagy valamiért kényelmetlenné vált a saját életük. 

A tevés helyett a "nem tevés és kivonulás" politikája lehet ebben az esetben járható út, ha még nem késő. A kivonulás a következő területeken értelmezhető:

• Katonai: a vallási és törzsi konfliktusokhoz a fejlett nyugati országok szállítanak modern és drága fegyvereket, köztük a migrációt "humánusan" kezelni akaró Németország. Ebben a kérdésben valahogy még nem sikerült előrelépést elérni, pedig kellene. Ugyanígy a "világrendőri" szerepről lehet, hogy nem árt lemondani hosszútávon, hagyni kell, hogy ezek a területek a maguk útján járjanak.
• Gazdasági: a fejletlenebb országok számára hagyni kell az önálló gazdaságszervezést. Ha ez egy alacsonyabb termelékenységi, hatékonysági szinten valósul is meg, az organikus fejlődés tud egyedül tartós fejlődést jelenteni. Már ha akarnak - európai szemmel nézve - "fejlődni". Kevesebb globalizáció kell, engedni kell nekik, hogy megvédjék saját kis piacaikat a globális cégek (amik óriási erő- és technológiai előnnyel indulnak) tarolásától.
• Politikai rendszer: miért gondoljuk, hogy "modern demokrácia" az egyetlen jól működő politikai rendszer? Nekünk talán igen. De ezt nem azokra a társadalmakra kellene bízni, akik saját életük szervezéséért felelősek? Miért lenézendő egy törzsi társadalom, elítélendő egy közmegegyezésen alapuló vallási diktatúra, és miért felsőbbrendű egy a szabadságot és az egyént középpontba helyező közösségi döntéshozatal? Kérdezte már az ottani embereket valaki: van erre igényetek? Egyáltalán értitek, mit szeretnénk éppen rátok erőszakolni?
• Nagy társadalmi rendszerek: az oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz való jog európai szemmel alapvető fontosságú érték. De miért? Oktatás nélkül a "mai világban" nem állja meg a helyét az ember - mondjuk. De a mai világ a mi euro-atlanti tyúkketrecünk. Sarkítva kérdezhetnénk: honnan vesszük, hogy egy pápua-újguineai törzsből kiszakítva, fehér ingbe és öltönybe csomagolt ember egy nagyvárosban, új tudással felvértezve majd jól fogja érezni magát? Honnan vesszük, hogy ha modern egészségüggyel megóvunk sokmillió életet, azzal nem ezerszerezzük meg az eljövendő generációk szenvedését? 
• Kultúrális: meggyőződésem, hogy a bevándorlás és integráció támogatói hajlamosak saját magukból kiindulni, és ugyanazt az attitűdöt, értékrendet elvárni másoktól is. Sőt annak azonosságát mintegy kiindulásként "feltételezni". Hiszen mindenki úgy akar élni, mint mi, fehér európai polgárok, nem? Azzal valóban nagy gond van, hogy a nyugati életstílust hirdető médiafelületek (filmek, sorozatok, reklámok, stb.) könnyen elérhetőek a "fejletlenebb" országokban is, és nagyon erős disszonanciát okoznak az ottani emberekben, akik számára a materialista-individualista gyökerekből származó értékek, sikerkritériumok elérhetetlennek tűnnek. Illetve elérhetőek, csak ahhoz néhány ezer kilométerrel odébb kell menni. 

Persze, adódik a kérdés, hogy amikor nyugati érdek ezen országok természeti erőforrásait kiaknázni, akkor a kivonulás hogyan valósítható meg az ésszerű realizmus keretein belül maradva? Adódik a kérdés, hogy ezután a 20. század után nem késő-e?

Nem tudom, de valamiért azt sejtem, hogy az eddigi kudarcos út helyett egy a passzivitásra, a megfigyelésre összpontosító hozzáállás talán több eredményre vezetne. Nem kell mindig segíteni, nem kell mindig beavatkozni és változtatni, hagyni kell őket élni, ki kell vonulni.

A magyar sokat dolgozik, mégis ötöd, vagy éppen nyolcad annyit keres, mint egy nyugat-európai - felmerül a kérdés, hogy valóban lenne-e tér a béremelésre, és ha igen, milyen forrásból? A nagyhatalmak játéka, hogy a magyar mindig csak pórul jár? A multik kiviszik a profitot? Vagy épp jelenleg tényleg "csak ennyire" vagyunk képesek?

Egy nagyon egyszerű, módszertanilag támadható, de a súlyokat jól érzékeltető "móricka-számolás" következik.

Feltételezzük, hogy:

• az egy fő által megtermelt GDP az a maximális átlagos bruttó jövedelem, amit "szét lehetne osztani", a jó magyar munkásemberek között;
• az egyes EU-s országok között nincsenek nagy, állami újraelosztásra, adórendszerre vonatkozó különbségek (természetesen vannak, de ez most közepesen lényeges)
• a cégek nem visznek ki profitot, a megtermelt GDP teljes egészében lecsorog az emberekhez;
• nem számolunk azzal, hogy az egyes országok közötti bérek "vásárlóerőparitáson számolva" nem ugyanolyan értékűek, azaz valószínűleg 200 euróból nem lehet szobát bérelni Berlin belvárosában

Vessünk egy pillantást néhány európai ország egy főre jutó GDP-jére. Ez, durván és sarkosan, az egy állampolgár (legyen az nyugdíjas és inaktív, vagy jómunkásember) által megtermelt jövedelem euróba átszámolt értéke - például a céged árbevétele, ahol dolgozol.

Az ábrán is látszik, hogy az egy lakos által megtermelt anyagok (pl.: benzin), eszközök (pl.: markológép), és szolgáltatások (pl.: befektetési banki szolgáltatások) összességének euróba átszámolt értéke durván eltérő.

De ez logikus. Logikus, hogy az esztergomi összeszerelőüzemben ötödannyi értéket termel a jó magyar munkásember, mint a UBS-nél Genfben a svájci bankár. Logikus, hogy az euróba átszámolt értéke magasabb egy világszínvonalú gépeket gyártó német vállalat mérnöki teljesítményének, mint egy magyar disznótenyésztő hozzáadott értékének. Sőt még az is logikus lehet, hogy - sarkítva kicsit - 4X-es szorzót ér a dán disznótenyésztő teljesítménye, mint a magyar gazdáé, mert a dán gazda automatizált, nagyüzemi, high-tech disznótelepe gyakorlatilag önműködően "gyártja le" a disznóhúst, szemben a magyar rohadó, omladozó kőkorszaki óljával. Talán nem véletlen, hogy dán disznóhús van a salgótarjáni kisbolt hűtőpultjában.

De nézhetjük a másik oldalról: logikus, hogy az afrikai, jellemzően mezőgazdaságból, esetleg nyersanyagbányászatból élő országok teljesítménye töredékét éri a magyarénak. Mi a különbség? A piac - ami végső soron a bolygón élő emberek összességét jelenti - magasabbra értékeli a full extrás luxusautó felnijét, mint a kaucsukfából kinyert nyúlós anyagot. 

Menjünk egy lépéssel tovább, és számoljuk át havi "fizetésre" a GDP-ket. Tegyük ezt annak ellenére, hogy ez nem egzakt, nem pontos, és a fenti nagyon durva feltételezések továbbra is állnak.

Viszont az látszik, hogy nem járhatunk távol az igazságtól, mert - aki valamennyire is ismerős az európai béreket illetően - az nagyon hasonló arányokkal találkozhat a munkaerőpiacon is, sőt, diplomás állások tekintetében ezek a "potenciális bérmaximumok" még az összegek nagyságrendjeit illetően is stimmelhetnek.

Feltételezve, hogy a cégek nem vesznek ki profitot, és hogy a megtermelt jövedelem teljes egészében felosztásra kerül a társadalomban, ezek kvázi "bruttó átlagbér maximumok" is lehetnének.  Azaz átlagosan bruttó 273 ezer Ft-ot kereshetne egy magyar, és 873 ezer Ft-nak megfelelő eurót egy német. Ebből persze lejön az adó (valamiből az egészségügyet is fenn kell tartani), és az eloszlása sem egyenletes az egyéni teljesítmények, ambíció, politikai helyezkedés, képzettség, satöbbi függvényében.

Mi ebből a tanulság? Számomra három dolog következik belőle:

• Az, hogy keveset keresünk, relatív, de a megtermelt érték alapján a magyar átlagfizetések a "helyén vannak". Ha ezeket a számokat teljes bérköltségként kezeljük (azaz a munkáltatói járulékot is beleszámítjuk), kb. 160 000 Ft-os nettó átlagfizetés következik ebből.
• Az, hogy más országokban több a fizetés, logikus, egyszerűen ezek az országok sikeresebbek, drágábban el tudják adni az általuk előállított anyagokat, eszközöket és szolgáltatásokat a piacon.
• Az, hogy kis tortánkat hogyan szeleteljük fel, valahol másodlagos kérdés, a lényeg még mindig a torta mérete - amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, miközben a koncon marakodunk. 

Mit tehetünk? Például próbáljunk meg több értéket előállítani, és nem csak várni a sültgalambot, jajveszékelve méltatlankodni, másra kenni saját sikertelenségünket, háttérhatalmak összeesküvéseként feltüntetni a dolgot, vagy éppen régmúlt sikerein révedezni.

Hogyan tegyük ezt? Például fektessünk a jövőbe a népbutítás, a huszadik stadion, és a slepp közpénzzel tömése helyett. Például valósítsuk meg ötleteinket, vállalkozzunk, még akkor is, ha a környezet nem is ideális hozzá. Például tanuljunk nyelveket, hogy tudjunk kommunikálni a környező országokkal. És nem utolsó sorban vegyünk vissza  nagy pofából, és figyeljünk: hogy kell értékes dolgokat gyártani, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani, aminek értéke van a piacon is. Mint ahogy teszik ezt nálunk okosabb, szorgalmasabb, kitartóbb, kreatívabb nemzetek. Mert vannak ilyenek - a nulladik lépés, hogy ezt elismerjük.

Eleinte úgy tűnt, hogy az Orbán-kormány elemi érdeke a politikai szóbeszéd tematizálása a bevándorláson keresztül. Nem beszélünk már Simicskáról, Rogánról, a párton belüli konfliktusokról, Paksról, stadionokról, nevetségesen nagy értékű, kétes hátterű beruházásokról. Hirtelen minden eddigi téma huszadrangú lett, a politikai kommunikáció fókuszpontjába a menekültügy került.

De ez most nem csak a tematizációs harc része, a Habony-gépezet ezúttal egy valós ügybe tenyerelt bele. Ezért van értelme beszélni róla, különösen akkor, amikor az egyébként nyugodt, értelmesebb emberek zsebében is kinyílik a bicska, amikor a bevándorlókra terelődik a szó: ilyenkor szemmel láthatóan érzelmi síkra helyeződik át a vita, ahol a racionális érveket felülírják a személyes benyomások és félelmek.

Hogy mi ennek az oka? Szerintem többek között az, hogy két égbekiáltó ellentmondás lengi körül az ügyet, amit meg kell próbálnunk feloldani. Ez a két paradoxon szerintem a következő (a plakátkampány erre csak rátett egy lapáttal):

1. Magyarország szabályozási és nagyhatalmi prés alatt

Az a tény, hogy a Schengen, és Dublin III. megállapodásokat be kell tartanunk, önmagában azt jelenti, hogy több százezer, jellemzően papírok nélkül érkező embert kell regisztrálnunk, menekülttáborban elhelyeznünk, és lefolytatni a megfelelő menekültügyi eljárást, valamint fogadni őket, amennyiben más, "nem perifériás" EU tagország hozzánk visszatoloncolja őket. Erre a magyar adminisztráció méreténél fogva sem lehet képes, ehhez mi kicsik vagyunk, és a józan paraszti és is azt diktálja, hogy embertelen és igazságtalan egy ilyen méretű feladatot a fejletlenebb, kisméretű országokra tolni.

Mégis elvárják tőlünk. Elvárják például a németek, akik nem szeretnék, ha 2-3 éven belül több milliós nagyságrendben érkeznének hozzájuk ismeretlen eredetű menekültek, akik természetesen mindannyian háború súlytotta országból jönnek, elhelyezésük, integrációjuk a német társadalomba finoman szólva is kihívásokat jelent majd.  Ezért az olyan "baráti", velük szemben minimális alkuerővel rendelkező országoktól, mint Magyarország, elvárják az ügy kezelését. Elvárnák az olaszoktól is, de az a helyzet, hogy az olasz hatóságok jelenleg némi zsebpénzzel megtámogatva teszik fel a Svájc-Németország felé induló vonatokra a hozzájuk érkező bevándorlókat. Lássuk be, teljesen más logikája van egy olasz-német, és egy magyar-német államközi viszonyrendszernek.

Szintén zavarja valamelyest az ember igazságérzetét, hogy a francia külügyminiszter, vagy az osztrák kancellár újabban előszeretettel süti rá Magyarországra a megszokott "kirekesztő", "embertelen" billogot, dacára annak, hogy Ausztria tetteivel nap mint nap igazolja, hogy nem kér a menekültekből, nem hajlandó befogadni az zöldhatáron szaladgáló ezreket a jövőben. Azaz: az sem jó, ha kerítéssel, és más eszközökkel védjük meg déli határainkat, de az sem jó, ha a rajtunk átvonuló százezreket beavatkozás nélkül engedjük a nálunk 10-szer fejlettebb országokba. Komolyan azt várják tőlünk ezek a politikusok, hogy a következő 2-3 évben, 500 000 - 1 000 000 menekült ügyét kezeljük megfelelő tudatossággal és emberséggel?

További ellentmondás a szabályozásban az EU-ba igyekvő Szerbia "nem biztonságos ország" volta, vagy a nálunk jóval gazdagabb Görögörszág "speciális" jellege. Ha ősszel nem sikerült érdemben előrelépnie az EU-nak, ha mindenki ujjal mutogat a másikra, ha továbbra is minden tudatosságot nélkülöz a bevándorláspolitikánk, akkor ez az ellentmondás, amit már most is jócskán érzünk a kusza jogszabályokban és velünk szembeni elvárásokban, tovább fog nőni. És lehet majd az EU-ra mutogatni: joggal.

Persze, persze, kezelhetjük az ügyet kvóta-rendszerrel ideig-óráig, de ehelyett a lényegi kérdésre kellene választ adni: kell-e az EU-nak több millió, papírok nélkül érkező, ismeretlen múltú és képzettségű ember? Azt gondolom, hogy erre az EU jelen állapotában nem fog tudni választ adni 2-3 éves időtávon.

2. A morál és a pragmatizmus

Ha morális szempontból nézzük, erkölcsi kötelességünk lehet a befogadás: emberi sorsokról, lerombolt házakról, vérző szívekről, otthontalan, kilátástalan életekről van szó, akik az ajtóinkon kopogtatnak. Nem az otthonainkat akarják elfoglalni, nem erőszakkal érkeznek, csak egy lehetőséget kérnek tőlünk az életre, és nekünk nem járna nagy áldozattal megadni ezt a lehetőséget. Sőt ami még fájóbb: jelentős részben mi tehetünk arról a szörnyű vérontásról és terrorról, amit ma a Közel-Keleten látunk. Ezek az emberek olyanok, mint Te vagy én, ittak-ettek, szerettek, keresték a jót, az élet értelmét, iskolába jártak, gyerekeket neveltek, dolgoztak. Mert nem egy homogén masszáról van szó, ezt ne felejtsük el.

A serpenyő másik felén azonban megszólalhat bennünk a jogos önvédelmi reflex, a politikai racionalitás iránti igény, saját életünk és közösségünk védelme is:

• Mi Magyarország és az EU hosszú távú célja a kérdésben? Milyen arányú muszlim vallású és sajátos, a miénknél sokkal-sokkal konzervatívabb kultúrájú kisebbséget szeretnénk látni Európában?
• Hogyan változtatja meg liberális demokráciáinkat az iszlám valláson alapuló kultúra, szokások és szokásjog, ha 20-30%-nyi potenciális szavazóról beszélünk 1-1 nagyobb befogadó városban? 
• Mennyire türelmes ténylegesen a 70 éve még 6 millió embert a halálba küldő európai társadalom? 
• El bírjuk-e viselni, hogy jelentős méretű gettók, nyomortanyák alakulnak ki a városok körül? Mert az integráció igazándiból sehol sem fenékig tejfel. Ha elviseljük a nyomort, hogy viseljük majd az azzal járó bűnözést? Mert tudjuk: a bűnözést nem a származás determinálja, hanem a szegénység. De szegénység az lesz, ehhez ne férjen kétség. És bűnözés is lesz, pont emiatt.
• Mennyire szeretnénk társadalmi kísérleteket folytatni?
• Hogy szűrjük ki a terroristákat? Milyen fokú vallásszabadságot engedünk meg? Milyen juttatásokat kap majd a többmilliós tömeg, és miből finanszírozzuk az integrációt?

A személyes logikám az ügyben a következő: az EU-ba érkező bevándorlók egyike sem menekült, ez logikailag kizárható. Ha valaki menekül, az háború elől menekül. Ha háború elől menekül valaki, akkor Törökország, Görögország, Szerbia, Egyiptom tökéletes célországok lehetnek, hiszen ezeken a helyeken nincs háború, biztonságos országokról van szó.

Onnantól, hogy egy "menekült" gazdag nyugat-európai országokba szeretne eljutni, kizárólag gazdasági bevándorlásról van értelme beszélni. Ezért engem a morális érvek itt kevésbé hatnak meg. Ezek az emberek a jobb élet reményében indultak el ilyen messzi útra, amit valóban a háború indulált, közvetve.

A kérdés: szükségünk van-e rájuk, ha igen: mért pont rájuk van szükségünk, és mért nem tudatosan szelektálunk a fejlődő országok papírokkal, képzettséggel rendelkező értelmiségéből?

Az ember mindig utólag látja, hogy az irányban, amerre az elmúlt 5-10-50 évben tartott, mi volt nagy jelentőségű, és mi nem. Ez egyéni élettörténetünk, és közös történelmünk természete. Mi lesz az, amire emlékszünk majd 50 év múlva a ma Európájáról, a ma Magyarországáról? Orbáni konszolidációról beszélünk majd, vagy elvesztegetett évtizedről, amikor a gazdasági elit végleg foglyul ejtette a politikát, a politika pedig az embereket?  A béke korszakának, vagy a tehetetlenségbe fulladó európai bürokratizmusnak tekintjük majd a 2000-es éveket? Modern rabszolgaságról beszélünk majd, vagy egy olyan korról, amikor a tőke és javak szabad áramlása soha nem látott jólétet teremtett, és a határok lebontásával egyéni szabadságunk újabb, magasabb szintre emelkedett?

Messzire vezető kérdések ezek, ahol az összefüggések csak utólag rajzolódnak ki. Azonban az elég valószínű, számokkal igazolható, hogy ebben a korszakban meghatározó jelentősége lesz a nagy népmozgásoknak, a lakosság kicserélődésének. Fontos ezért, hogy értelmes, racionális vita folyjon ebben a kérdésben, aminek a végén egyfajta tudatos, kompromisszumon és konszenzuson alapuló stratégia rajzolódjon ki.  

A kivándorlás fantasztikus esély

Az, hogy a témának súlya van, számokkal igazolható. A magyar társadalom nagyjából 5%-a, a munkaképes lakosság legalább tizede vándorolt ki az elmúlt évtizedben Nyugat-Európába - egy jobb élet reményében. A hazautalások több mint 4 milliárd eurót tettek ki tavaly, ami a magyar  GDP 4-5%-a körüli, a teljes magyar agrárium éves termelési volumenével vethető össze. Elég valószínű, hogy a jobbak mentek ki: akik szakmájukban itthon csak a túlélés esélyét remélhették, kint élni tudnak. Azok mentek ki, akik nyelveket beszélnek, akik egyébként itthon is megállnák a helyüket, ötöd-nyolcad akkora (éh)bérért.

A kivándorlás fantasztikus esély Magyarországnak. Miért.

A helyzetet egy csirkeól példáján keresztül illusztrálnám. A csirkeólban ott vagyunk mi, a csirkék, mellettünk az etetőtál, a csirkeháló, és az ól. Nem létezik számunkra más, kirepülni nem tudunk, sanyarú csirke-sorsunkon belülről nem tudunk változtatni. Azt sem tudjuk, hogy lehetne ezt másképp is csinálni. Ehelyett ostorozzuk magunkat, és várjuk az egyre kevesebb, és egyre silányabb csirketápot.

De most van egy rés a hálón, ahol néhányan kibújhatnak. Éppen most ötszázezren. Kívülről láthatják a csirkeólat és a hálón belül maradtakat, új világokat, profin működő rendszereket ismerhetnek meg. Láthatják azt, amit mi itt, a hálón belül képtelenek lennénk látni. Azt, hogy lehetne ezt másképp is csinálni. 

Mert mi tesz minket különbözővé olyan gazdag, de erőforrásokban szegény országoktól, mint Finnország vagy Dánia? A dán logisztikai vállalat /Maersk/ árbevétele 13 000 milliárd Ft volt 2014-ben, ami a teljes magyar állam méretével vethető össze. Tiszta nyeresége ~1500 milliárd Ft: mi nagyjából ennyit költünk köz-és felsőoktatásra évente összesen. 90 000 ember dolgozik ennél a cégnél. Dánia lakossága 5,6 millió fő. Persze, lehet azzal példálózni, hogy a nagyvállalatok sikere nem érint széles rétegeket, de akkor miért van az, hogy ugyanazért a munkáért 8-10-szer többet keres egy dán, mint egy magyar? Ez az 5,6 milliós kis nép ennyire nagy befolyással lenne a világra, kihasználna más népeket, leigázna földrészeket? Netán régről maradt, összerabolt vagyont élnek fel? Vagy a tőke újratermeli önmagát, mert Marx is megmondta?

Ez a csirkeólon belüli logika, egyszerű sorsmagyarázat. És ezért elég népszerű is a hálón belül.

Acemoglu széles körben ismertté vált könyvében ("Why Nations Fail") a hasonló adottságokkal rendelkező országok közötti különbséget az intézményrendszerek fejlettségében, szervezettségében, működési logikájában látja. Régi nóta már ez, több demokráciát, több szabadságot, és minden jobb lesz. Ezzel egy a baj: sokat beszélünk róla, de sohasem csináljuk. Hogyan is csinálhatnánk, amikor fogalmunk sincs, hogy hogy kezdjük el? A demokrácia nálunk nem szerves fejlődés eredménye. Iderakták. A csirkeólon belül halvány fogalmunk sincs róla, hogy hogy lehetne másképp, de gyors eredményeket akarunk, évszázados forradalom és vérontás nélkül.

Oké, de mit tehetünk?

A kivándorlást két ágra bontanám, szándékosan irreálissá nagyítva a két réteg közti különbséget, a két "csoport" felelősségét.

1. számú csoport: az itthon lecsúszó, teret vesztett középosztály
 
Van, aki "csak" a pénz miatt megy. Általában területükön kiváló szakemberek, akik a nettó 30-400 eurós itthoni fizetést szeretnék megsokszorozni, hogy ne kelljen egyik napról a másikra élniük. Céljuk: a család életkörülményeinek javítása. Jellemzőjük: egyéni/családi fókusz, a saját szűk körük életét szeretnék jobbá tenni, ebből a szempontból individualisták. A kivándorlás kezdeti stádiumában a család leggyakrabban otthon marad, a hazautalások döntő hányada ettől a csoporttól érkezik.

Stratégia a csirkeólon belül: a csoport esély Magyarországnak, cél az évi ~1000 milliárdos hazautalás (tiszta, nettó jövedelem!) fenntartása. Ehhez az kell, hogy a család nagyobbik része a hálón belül maradjon. Kedvező lehetőségeket kell biztosítani, hogy a hazautalt jövedelmek hosszú távú befektetésekbe kerülhessenek: ingatlanba, megbízható befektetési alapokba, bankbetétbe. A hazatelepülést kézzel fogható programokkal, és valóban intenzív kormányzati kommunikációval kell motiválni. 

Fenyegetés: a családokon belül a kritikus tömeg (fiatalok) már külföldön vannak, ezért a hazautalás elhal, a hazatelepülés értelmét veszti, a gyökér elsorvad.

2. számú csoport: értelmiségiek, akik nem tudtak / akartak itthon gyökeret verni

A másik csoport: értelmiségiek, nagyban gondolkodók, akik a jelenlegi intézményrendszer miatt képtelenek itthon gyökeret verni. Jellemzőjük: próbálnak kibontakozni, sikeresek lenni, változtatni a dolgokon, de folyamatosan beleütköznek abba, hogy a hazai út a korrupciót, a politikai kapcsolatok szövevényét, a kisstílű balkáni bűnözést jelenti. Betagozódni nem akarnak, változtatni nem tudnak.  Céljuk: olyan helyen akarnak élni, ahol tudásukat tisztelik, megbecsülik, ahol van értelme energiát fektetni valamibe, ahol kibontakozhatnak.

Stratégia a csirkeólon belül: első körben vegyük észre: az, hogy értelmes fiaink és lányaink kimennek külföldre, bármiféle állami ösztönzők nélkül, óriási lehetőség nekünk, itt a csirkeólon belül. A kínai kormányzat hatalmas összegeket költ arra, hogy nagy mennyiségben menjenek ki, majd jöjjenek vissza tapasztalt, de még fiatal honfitársaik. Mátyás király olasz mesterembereket hozatott - nekünk elég lenne visszacsalogatni a kiábrándult értelmiséget. Gondoljunk bele, itt több tízezer emberről van szó. És nem menekülnek, ez nem hasonlítható a 45-ös, vagy 56-os kivándorlási hullámhoz - mert nekik esélyük sem volt, hogy visszajöjjenek, az életük záloga volt az emigráció. 

Mit ér nekünk néhány tízezer értelmes koponya? Gyakorlatilag bármit, ez a fejlődésünk egyik záloga. Ezek az emberek láttak professzionális vállalatokat, amelyekben van kutatás-fejlesztés (ellentétben rozoga kis rabszolga-gyárainkkal), ahol a világ vezető innovációi kerülnek ki. Láttak jól, jobban működő közintézményeket, élenjáró technológiai megoldásokat, profi vállalatvezetőket. Látták a siker útjait. A magyar felsőoktatás - mert a csirkeól még mindig egy zárt rendszer - nem képes arra, hogy a siker útjaira rámutasson. 

Biztos vagyok benne, hogy Magyarországot nem lehet kívülről megváltoztatni. Magyarországnak nem külföldi gyám kell, hanem ez a néhány tízezer világot látott ember, aki már járt a csirkeólon kívül.

Őket kellene most hazacsábítani: kormányzati akarattal, érzelmekre is alapozó kommunikációval, és pénzzel. Ha hazajönnek, talán belülről képesek lesznek megváltoztatni a rohadó intézményeinket, és elindulhat végre egy felzárkózás. 

(...)

Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kigyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új és új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.

Babits Mihály: Hadjárat a semmibe

"Jóslat" Magyarország következő 15 évéről:

1. A következő 8 évet az Orbán rendszer konszolidációja jellemzi majd. A hatalmi gépezet egyre gördülékenyebben működik majd, a rendszer abszurd, sok szempontból igazságtalan konzerválódása jellemzi az ország kormányzását mind a jogrendszer, mind a gazdasági szféra irányítását illetően. 

2. Ez a stabilitás - ha jólétet nem is, de a lecsúszás megállását hozza magával tömegeknek - és felemelkedést keveseknek. A felemelkedő kevesek hűségét a folyamatos anyagi és hatalmi függés biztosítja a központi kormányzat néhány fős bizalmi körétől, a tömegek lojalitását pedig a média több mint 90%-ának tulajdonosi szintű kontrollja teszi lehetővé. A sikerpropagandának hála, a mérsékelt sikereket, vagy a további lecsúszás átmeneti megállítását a tömeg lojalitással hálálja meg.

3. Az Orbánt támogató elit helyzetbe hozása mellett, a magát demokratikusnak nevező ellenzéki erők anyagi ellehetetlenítése a színfalak mögött tovább zajlik, ami az ellenzéki médiumok finanszírozhatatlanságához, a pártszervezetek megrogyásához, további erodálódásához vezet. Az ellenzéki oldalon nincs erős, életképes alternatíva, ezért a vezető baloldali politikusok döntő hányada a szélsőséges baloldaliság irányában pozícionálja a párt üzeneteit.
Mivel azonban továbbra sem tűnnek fel hiteles politikusok a jelenlegi ellenzéki vezetők hatalomhoz való ragaszkodása miatt, a szélsőséges baloldaliság a következő években nem jelent majd elfogadható alternatívát a többségnek. Ebből következően a baloldali tömb szavazótábora tovább olvad majd.

4. Az etatista államfilozófia tarol: az MVM Csoport átalakításával állami energiaszolgáltató mamutvállalat jön létre, melybe néhány év elteltével a kommunális szolgáltatásokat is becsatornázzák. A konglomerátum a jövőben a szociális transzferek eszközévé válik, segély helyett az adófizetők pénzéből a rezsit csökkentik majd.

5. A közmunkaprogramok tovább folytatódnak, de a versenyszférában is nő a foglalkoztatottság. A reálbérek emelkednek az átmenetileg finanszírozható rezsicsökkentés-sorozat hatására. Látszólag stabilitás, lassú, de szemmel látható gyarapodás jellemzi az országot, amit a sikerpropaganda irreálissá nagyít fel.

6. A 2020-as évek elején az Európai Unió föderatív irányvonalát képviselő politikusai az EU átalakítását illetően végleg kudarcot vallanak, a tömegeket a bevándorlás és a jólét csökkenése sokkal jobban aggasztja, mint a jogegyenlőség érvényesülése, vagy a békét garantáló egység. A nyugat-európai közhangulat változásainak hullámain a politikusok többsége kelet-európában is egyértelmű szkepszissel tekint majd az EU-ra, néhány év alatt eretnekségből sztenderddé válik az EU bűnbakként emlegetése.

7. A 2020-as évek elején az európaiak a demokrácia intézményeire kiüresedett bábszínházként tekintenek majd, jogok helyett munkahelyet, megélhetést és jó közbiztonságot szeretnének majd. A technológiai fejlődés gyorsulásával az egyre hatékonyabb termelés jövedelme egyre kevesebb kézben összpontosul majd - az eurómilliárdok pedig - a pénzügyi rendszer liberalizáltságának hála, érinthetetlenek maradnak, a növekvő jólét csak a Kajmán-szigetekig szivárog le.

8.A drasztikusan növekvő munkanélküliség szunnyadó erőket szabadít fel a társadalmakból: haragjuk a bevándorlókra, a kisebbségekre, és a gazdagokra zúdul majd.

9. Magyarországon az Orbán által kiépített, látszólag sziklaszilárd rendszert az Európát egészében jellemző társadalmi változások söprik majd el. A rendszer elkényelmesedett, magukat örök-életűnek gondoló oszlopos tagjai a társadalmi erők láttán pillanatok alatt eliszkolnak, helyükbe anarchia lép, ami gazdasági összeomláshoz vezet.

10. Az anarchia táptalaján előbújnak rejtekhelyeikről régi ismerőseink: a rendpárti, a jövedelmek és vagyonok újraosztását megkezdő szélsőbaloldali és szélsőjobboldali erők, vagy azok kombinációi. A vagyon  újraelosztását követően a társadalom mindig rosszul jár, az anarchia szegénységet szül, amit sem a rend, sem a félelem nem szüntet meg. Még az agresszió sem - azonban ez ekkor már elkerülhetetlen lesz, a népek úthengerét nem lehet megállítani.