A környezetemben mindenki a politikusokra panaszkodik. Mindenki azt mondja: „szemetek”. De mégis, komolyan, mit gondolnak? Talán az égből pottyantak ide, ebbe a kis országba? Vagy valamilyen alternatív valóság membránján át szűrődtek át ebbe az érintetlen, szűziesen tiszta világba?

Ezek a szerencsétlen, nyomorult politikusok magyar szülők gyerekei, magyar családokban nőttek fel, a magyar iskolapadokat koptatták, magyar egyetemeken töltődtek fel ideológiákkal, magyar vállalkozásokat vezettek, és mi, magyarok ültettük őket oda, ahol most vannak. Ennyire telt! Ezek közül választhattunk, ezt dobta ki a Magyarország nevű gépezet! „Garbage in, garbage out!” Ha mi magyarok önzők és közönyösek vagyunk – ahogy azt egy egyszerű tömegközlekedés, vagy vásárlás során egyértelműen le lehet szűrni – akkor a politikusaink is önzőek és közönyösek lesznek. Mindig, bárhogy sírunk, ez a törvény.

A saját farkába harapó reményhal

De mi mindig csak remélünk! Várjuk a megváltót egy erős, őszinte, hazaszerető vezető személyében, aki félretéve saját önzőségét és közönyét kivezeti majd az országot a felmorzsolódás állapotából. Remélünk, hogy majd az új arc, akit még nem próbált ki igazán a politika pokla, végre példát mutat. Várunk valakit, aki kihúzza az excaliburt a sziklából, aki tisztalelkű – és tisztakezű. Baromság, kár remélni. Legalábbis amíg mi emberek nem változunk meg. Miért? A gondolatmenet a következő:

1. Magyarország óriási szarban van. A gazdaság, a népesedési folyamatok, a közmorál, az elvándorlás, a korrupció, a brutális adósság állami és lakossági szinten, az etnikai kérdések húszéves halogatása, és a többi. Ezt már nem lehet „finomhangolással” megpiszkálni, nem lehet lassú változtatásokkal helyes pályára terelni, itt már nagyon komoly véráldozatok kellenek.

2. Bár igaz, a magyar lakosság érzi, hogy itt hosszú évek óta valami nagyon nincs rendben, nem tűri a változásokat. Mert egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy „a magyarok torkán bármit le lehet nyomni”! Ellenkezőleg, mi semmilyen változást nem tűrünk, folyamatosan zsugorodó tortácskánkat úgy őrizzük, mintha a lassú elfogyás értékesebb lenne a küzdelmes kiugrás lehetőségénél. Éppen ezért, csak az a politikus nyerhet itt választást, aki bárgyú, álcázott kényelmet ígér – „megvédi” a dolgokat, ahelyett, hogy változtatna rajtuk.

3. Namost. Tegyük fel, hogy akadna egy őszinte, hazaszerető, a dolgokon változtatni akaró, a realitás talaján álló vezető – nevezzük most Bajnai Gordonnak. Hogyan nyerhetne ő egy ilyen közegben választást? Hazugsággal. Már a startpisztoly eldurranása előtt hazudnia kellene - de mint a vízfolyás, mert a nép hazugságot vár, ha az igazság fáj. (A dolgok elhallgatása is hazugság természetesen)

4. Tegyük fel, hogy ez az őszinte szándékú, de már hazug politikus, aki a példa kedvéért most éppen Bajnai Gordon, megnyerné a választásokat. Oké, a cél szentesíti az eszközt, néha igaz, fátylat rá, de ideje munkához látni! Első dolga lehet, hogy dinamizálja a gazdaságot. Ehhez adót akar csökkenteni, ki akarja vezetni a bankadót, beindítva a vállalati hitelezést, több pénzt akar áldozni oktatásra, roma-felzárkóztatásra, kutatás-fejlesztésre, és innovatív vállalkozások támogatására. Ehhez szüksége van 2000 milliárd forintra, ezért erősen gondolkodik, hogy honnan szerezze be ezt az összeget, amikor az állam így is nyakig ül az adósságban.

5. Mivel belső megtakarítások alig vannak, külföldiektől kellene kölcsönkérnie a 2000 milliárd forintot, devizahitel formájában. De őt nem ilyen fából faragták, nem akar elődei útjára lépni, nagyon jól tudja, hogy az ilyen hitel nem kiút, hanem hazárdírozás. Kölcsönből adót csökkenteni? Jó vicc. Nincs más út, el kell venni az emberektől: diákoktól, rokkantaktól, gazdagoktól, betegektől (eü), és igen, a szent tehenet is meg kell csapolni: a nyugdíjasoktól.

6. És itt ér véget a történet. Hacsak nem vaskezű autoriter pártvezető, akkor párttársai és szövetségesei itt elpártolnak tőle, amint az istenadta, aktuális ellenzék által felhergelt magyar nép elkezd tüntetni az utcákon. Saját kormánya fordítana neki hátat, olyan emberek akikben amúgy sem bízott igazán, akik miniszteri széke háttérmegállapodásokon állt vagy bukott. Vagy akik miniszteri székén a választási győzelem állt, vagy bukott. Ha belülről nem, kívülről buktatják meg a népvezérek. A népvezérek, akikre szükségünk van, akik nélkül ez az ország még nem tud élni, mert nem készült fel rá.

„Garbage in, garbage out!” – avagy szarból nem lehet várat építeni. Nem mintha esélye lenne bármilyen formában Bajnainak a győzelemre. Szerintem akkor változnának itt a dolgok, ha nyílt lapokkal is megszavaznánk egy reformert. De erre nem lesz precedens még nagyon sokáig, mert mi magyarok nem akarunk változni!

George Carlin nyomán