A hitel akkor jó, ha nem baromságra költi az ember. Amikor az ország hitel-ügyben is megosztott, amikor az egyik oldal mindenért a bankárokat vádolja, a másik oldal pedig minden probléma megoldását abban látja, ha megint két kézzel zabálnánk az „olcsó” hiteleket, hajlik az ember arra, hogy unalmasnak látszó grafikonokban keresse az elveszett igazságot. Talán nem hiába.

Egy félreértés eloszlatása

Mielőtt belemennék a hitel-nem hitel probléma felszínének kapargatásába, oszlassunk el egy félreértést. A bankárok nem Lucifer közvetlen leszármazottai és nem isznak kisember vért, ellenben egyszerű pénzéhes kapitalisták, olyan intézményeket működtetnek, amelyek elsődleges célja a profit – hasonlóan egy iparoshoz, kereskedőhöz, vagy bármilyen vállalkozóhoz. Nem megyünk ezért semmire akkor sem, ha a pénzvilág „jóindulatát” várva esdekelnénk az olcsó hitelekért, vagy bennük az ország megváltóit, felszabadítóinkat látnánk. Emellett vigyázó szemeinket vessük a kincstárra, és tegyük fel a minden békemenetelő fejében ott motoszkáló kérdést: „mennyi profitot talicskáztak ki a bankok az országból a langyi szoclib-éra alatt”?

Az ábrán is látható ROE-mutató megmutatja, hogy egy Ft befektetéssel hány % profitot tudott elérni egy vállalat egy év leforgása alatt. Vegyük észre, hogy a magyar bankrendszer nem volt jövedelmezőbb, mint a régió többi országának bankrendszere, maximum 1-2 évig voltunk az átlag felett a 25%-is ROE-val. Ellenben az elmúlt két évben – a végtörlesztés és a bankadó miatt – elszakadtunk a régiótól, a magyar bankrendszer összességében veszteségessé vált. Nem, ez nem tragédia. Pontosan annyit jelent, mint jelentett az a 90-es években a veszteséges bányák bezárásakor. Ha nem lehet pénzt keresni egy iparágban, akkor a tőke elhagyja azt az iparágat. Ez lesz az olajiparral is egyszer, és ez zajlik most a magyar bankrendszerben. Ha nincs profit, nincs tőke, ha nincs tőke… nincs hitel?

Nincs hitel

Vagyis van, de túl drága. Ha valamiből kevés van – gyémánt, urán, emberi szervek – akkor az drága, így ha a tőkéből kevés van, akkor a kölcsöntőke, azaz a hitel is drága. Azt, hogy tényleg nincs hitel, alátámasztják a következő grafikonok.

 Tény, ami tény, a magánszféra tényleg nem adósodik tovább, a lakosság 2000 milliárd Ft-ot törlesztett 2009 óta, ami még végtörlesztéssel együtt is szép összeg, a vállalati hitelezés pedig a válság előtti állapot 80%-án áll. Utóbbi esetében azt is érdemes megfigyelni, hogy masszívan leszakadt az ország a régiós versenytársaktól, a Románok például a válság előtti vállalati hitelállomány 115%-án állnak. A magyar állam, mint harmadik „hitelszegmens”, nagyjából nullszaldós volt az elmúlt években, azaz végre nem adósodtunk tovább.

Miért nincs hitel?

Annak, hogy valami nem fogy, két oka lehet: vagy az, hogy nem áll rendelkezésre az adott dolog, vagy az, hogy az adott áron nem veszi meg senki. A hitelállomány csökkenése ügyében mindkét ok fennáll.

Miért nem áll rendelkezésre? Egyrészt, mert a magyar bankrendszer a régiós országok bankrendszeréhez képest már „nem jó buli”, és mivel a magyar nagybankok többsége globális/regionális vállalat, szabadon tologathatja a tőkét a régió országai között – most éppen Magyarország kárára. Másrészt azért sem áll rendelkezésre, mert a külföldi anyabankoknak sürgetően szüksége volt a cash-re, amikor az európai döntéshozók tavaly a tőkemegfelelési mutató (Bázel II.) megemelése mellett döntöttek. És honnan veszi ki a pénzt a központ? Hát azokból az országokból, ahol relatíve jó ez a mutató, köztük Magyarországról. Harmadrészt azért sem áll rendelkezésre, mert a magyar államnak égetően nagy szüksége van a pénzre a lejáró IMF/EU hitel, és egyéb forrásból finanszírozott államkötvények refinanszírozásához. Mivel gyorsan, és sok pénz kell az államnak, relatíve magas kamatot ajánl, amivel egy vállalati, vagy fogyasztási hitel nem tud versenyezni. Így az állam maga is hozzájárul ahhoz, hogy méginkább kiszáradjon a hitelpiac.

A másik oldalról, azért sincs hitelezés, mert nem kell senkinek a hitel. Nem csak azért, mert drága, hanem elviekben sem kell. Az emberek félnek, tartanak a jövőtől, és ha már egyszer behúzta a csőbe őket a bank, nehezen vesznek fel újból hitelt, főleg ha azt sem tudják, lesz-e munkájuk egy hét múlva. A vállalatok pedig látják, hogy a magyar piacra nem éri meg termelni, de az európai piac is pang – minek adósítsák hát tovább magukat olyan beruházásokkal, amelyeknek nem látszik a megtérülése? És ébredjünk fel, nyissuk ki a szemünket, és vegyük észre: amíg a lakosság és az állam brutálisan el van adósodva, mért várhatnánk a belső piacra bazírozó magyar KKV-ktől, hogy hiteleket vegyenek fel? Ki venné meg a termékeiket? A kivéreztetett lakosság, vagy az állam? Mert a multikat eddig sem a magyar bankrendszer hitelezte, rájuk kár fecsérelni a szót, amikor vállalati hitelezésről beszélünk.

Baj, hogy nincs hitel?

Ismételjük el még egyszer: A hitel akkor jó, ha nem baromságra költi az ember. A hitel akkor jó, ha abból a jövőben sokkal gyorsabban gyarapodhatunk, mint azt hitel nélkül tehetnénk. Ugyan időlegesen növeli a GDP-t, ha a lakosság felelőtlenül, marhaságokra (LCD tv, elektromos fogkefe, nagyobb hűtő, nagyobb ház) fordítja hiteleit, de lássuk már be végre, hogy ezzel a jövőnket ássuk el. A lakossági hitelállomány drasztikus csökkenése ezért üdvözlendő, egy megtisztulási folyamat kezdete, hozzátéve, hogy GDP zsugorodásához időlegesen hozzájárul, hiszen hiányzik az a 2000 milliárd forint a pénztárcákból és a gazdaságból.

A vállalati hitelezés visszaesése kettős olvasatú. Ha a vállalatok azt panaszolnák állandóan, hogy „jönnek a megrendelések, nem bírom kielégíteni az igényeket, annyira vinnék a termékeimet, de egyszerűen nem kapok hitelt, és ezért nem tudok új gépsort venni”, akkor nagy baj lenne. De nem így van, és ez valahol még szomorúbb. A magyar bankrendszer által hitelezett vállalatok (szóval a „nem multik”) ritkán állítanak elő nemzetközileg is versenyképes termékeket, nagyban a magyar belső piacra orientáltak, a belső piac pedig pang. Ezzel azt hiszem, a kör bezárult. De az is igaz, hogy olcsó vállalati hitelek nélkül a jövőben nem fog menni, mert hitel nélkül nincs jó ötlet, ami megvalósulhat.

Régi adósságot törlesztünk

Végül egy elgondolkodtató grafikon az eurozónáról, ami a leszakadó dél-európai, és a stabil, erős lábakon álló észak-európai országok hitelezését mutatja. Hát nem gyönyörű? Mire ment el az a sok hitel a 2000-es években? Jól költötték el ezek az országok a hiteleket? Versenyképesebb lett a gazdaságuk? Talán számunkra is tanulságos lehet ez az ábra, talán könnyebben vigasztalódunk a nehéz helyzetben, mert nem csak mi szúrtuk el a dolgokat.