Cimborám, Józsi bá minap megpróbált rávilágítani arra, hogy a kormány gazdaságpolitikájának nem csak kudarcai, hanem eredményei is vannak. A cikket végigolvasva az derül ki, hogy Józsi bá alapvetően négy pozitívumot tulajdonít a kormány eredményének:

• a kormányzati hitelállomány csökkenése
• 3% körüli deficit
• a külkereskedelmi mérleg masszív aktívuma
• az exportra termelő vállalatok beruházási volumenének növekedése

Valamint több kétségkívül létező negatív folyamatról állítja, hogy az nem a kormány gazdaságpolitikájának eredménye, vagy csak kisebb részben:

• a lakossági fogyasztás csökkenése
• a lakásépítések csökkenése
• a belföldre termelő vállalatok beruházásának csökkenése

Mivel Józsi bá érvelése józan észen alapul, ezért nem lehet két mondatban kötözködni mondandójával. Válaszom túl hosszú lenne egy poszthoz, ezért több részre bontom. Az első és második részben a fenti hét kérdést járom körbe, a harmadikban megpróbálok választ találni arra, egyáltalán mi is az a matolcsyzmus és milyen előfeltevések húzódhatnak meg a kormány gazdaságpolitikája mögött. Később (hogy ne legyek ilyen negatív) pedig arról fogok filózni, hogy ha nem így, akkor hogyan is kéne csinálni; hiszek sokkal könnyebb hibát találni, mert hibátlant ember még nem alkotott, és nem is fog.

Fogjunk hát hozzá!

A kormányzati hitelállomány csökkenése

Az Orbán-kormány jelentős erőfeszítéseket tett az államadósság csökkentésére. Kevés eredménnyel. A GDP-arányos államadósságot alig sikerült többel csökkenteni, mint amennyit a manyup-pénzekből ráfordítottak. Persze igaz, hogy ha nem lenne ilyen gyenge a forint, akkor sokkal előrébb tartanának az „államadósság elleni harcban”. Csakhogy a forint pont azért ilyen gyenge (és főleg azért ilyen volatilis), mert olyan eszközökkel harcolnak az államadósság ellen, amilyenekkel! Ezért nem lehet azzal mentegetni a kormányt, hogy ez csak a forintárfolyam miatt van, de igazából nem reális. A kettő szorosan összefügg.

Ami pedig szintén nagyon fontos: igazából félreértés az, hogy egy ország életében a legsúlyosabb pénzügyi probléma az államadósság mértéke. Japán államadóssága a GDP 200%-a körül van, mégsincs komoly finanszírozási problémájuk emiatt. A döntő tényező az, hogy a fizetési mérlegben mekkora terhet jelent az országnak a törlesztés; tehát, hogy milyen drágán vettük fel a hiteleket. Noha az Orbán-kormány valóban több hitelt törlesztett, mint amennyit felvett (ha kivesszük a manyup-pénzeket, kismértékben ez még akkor is igaz), az, hogy a hosszú lejáratú magyar állampapírokért jár a világon a legnagyobb hozam (lejárattól függően 7-10%!!!), kiválóan megalapozza azt, hogy a jövőben szigorú, takarékos gazdaságpolitika mellett is súlyos probléma legyen az államadósság visszafizetése.

Tehát még ha sikerül is csökkenő pályára állítani az államadósságot, a fő probléma meglétét (a fizetési mérleget, azaz a „törlesztőrészletet” illetően) hosszú időre bebiztosították! Mindez leginkább az unortodox intézkedéseknek, és az amellett való kitartásnak köszönhető. Ha már muszáj hitelt felvenni a kormánynak, akkor IMF-től megtehetné ugyanezeket a lejáratokat 2-4%-os kamatért (és persze néhány unortodox intézkedés visszavonásáért) – de ez politikai kommunikációs szempontból óriási kudarc lenne. Nem baj, úgyis csak évek múlva indul a törlesztés, addig meg lesz valahogy, nem igaz?

A 3% körüli deficit

Arra, hogy egy magyar kormánynak láthatóan valóban szándéka legyen a hiányt 3% körülire leszorítani, a rendszerváltás óta egyszer volt példa: az első Orbán-kormány első 2-2,5 évében (érdekes módon kábé Matolcsy színrelépéséig…). A jelenlegi kormánynak sem volt ez szándéka, mikor hatalomra lépett. Az eredeti terve Matolcsynak az volt, hogy adót csökkent, és felfuttatja a keresletet a hiány emelésével. Hamar rá kellett döbbenniük, hogy a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok rossz kormányzása oly mértékben sebezhetővé tette az országot, hogy a konvergencia-pályától való eltérés lehetetlen. Ekkor kezdődött az unortodoxia. Tehát az Orbán-kormány egyszerűen kényszerből követi ezt a hiánycélt, nem azért, mert felelősebben viszonyulnának a kérdéshez az előző kormánynál. Olyan költségvetések készültek az elmúlt években, melyeknél a hiány csakis ideiglenes intézkedéseknek köszönhetően volt tartható. Természetesen így nem értékelték túl nagyra a piaci szereplők ezt az eredményt, hiszen arra a kérdésre, hogy fenntartható-e a hiánypálya, a válasz továbbra is „nem” volt.

A 2013-as költségvetés nem ilyen. A 3% körüli hiány immár nem ideiglenes intézkedésekkel van összeeszkábálva, mivel (ez aztán a zseniális gazdaságpolitikai húzás!) az eddig konzekvensen ideiglenesnek mondott intézkedések nagy részét állandóvá tették (bankadó, szektorális különadók). Így valóban tartható a hiánycél, hosszú távon nézve is. Csakhogy ezzel már csak azt érheti el a kormány, hogy kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, a piaci szereplők (beleértve a hazaiakat is) mostanra egyszerűen így se - úgy se bíznak a stabil hiánypályában, annyiszor váltott már irányt a gyorsnaszád.

Tehát az alacsony hiány nem eredmény, hanem egyszerű külső kényszer, egy külföldi elvárás, melyhez a kormánynak muszáj alkalmazkodnia, különben most már tényleg elvennék tőlünk az uniós kohéziós pénzeket.

Folyt. köv.