A Fidesz jobban teljesít - legalábbis a közvéleménykutatási adatok ezt mutatják. Érdekesen figyelem, ahogy ezt szépen lassan az ellenzék is elhiszi. Tényleg egyre nehezebb fogást találni a kormányon? Tényleg jó irányba halad az ország? Tényleg ezt mutatják az adatok? Mintha az ellenzéki pártok mellett az ellenzéki média, az eddig nagyhangú véleményformálók, újságírók és bloggerek is elbizonytalanodtak volna.

Ez csak a kiégés, a reménytelen küzdelem jele, vagy az ország pozícióinak javulásával már nehéz sötéten látni a dolgokat? A napokban ennek apropóján elhatároztam, hogy áttekintem a főbb gazdasági és társadalmi mutatókat: a gazdasági növekedést, a beruházások és a külkereskedelmi aktivitás alakulását, a fogyasztást, a munkanélküliséget, az államadósságot, a költségvetési hiányt, a kamatkörnyezetet, a társadalom eladósodottságát, és a munkanélküliséget. Mindeközben egy számomra érdekes dologra akadtam.

Az államadósság alakulásának vizsgálata közben a MANYUP pénzek lenyúlásához jutottam el, és azon gondolkodtam, vajon az államhoz átkerült, vagy megvásárolt vagyonelemek hogy jelennek meg az adósságban? Mert az államnak nem csak kötelezettségei, hanem óriási vagyontömege is lényeges.

Ha egy vállalat hitelt vesz fel, hogy megvegyen egy gépet vagy egy új telephelyet, a hitel mint kötelezettség megjelenik a vagyonmérlegében, a vásárolt eszköz pedig a befektetett eszközök közé kerül, és egyben a hitel fedezetévé válik. Ha egy állam nem képes fenntartható kamatok mellett hitelhez jutni, de égetően pénzre van szüksége, kézenfekvő, hogy elkezd privatizálni.

De mi a helyzet fordított esetben?

Mi van, ha egy állam hitelt vesz fel, hogy saját vagyonát bővítse? Mi van, ha egy állam hitelből, vagy a megtakarítások feléléséből reprivatizál? Függetlenül attól, hogy ez jó, vagy rossz, az állam jó gazda, vagy rossz gazda, adódik a kérdés: hol van az állami hitelfelvételek (transzparens) eszközoldala? Mert szegény hülye választó szeretné látni, hogy az állam pusztán csak elosztogatta a felvett hitelt, vagy adott esetben hosszú távú, értéket képviselő - nem mellesleg szűkösebb időkben hitelfelvétel helyett értékesíthető - beruházásokba tette azt. Persze, mondhatjuk, hogy egy taktaharkányi általános iskolát nem lehet csak úgy eladni, ahogy egy Mezőkövesd és Eger közötti autóutat sem. Nade az állam óriási földterületekkel és ingatlanvagyonnal rendelkezik, nem beszélve az MVM, vagy MOL típusú vállalatok szintén likvidnek tekinthető részesedéseiről.

Az a nagy büdös helyzet, hogy az utóbbi években érezhetően jelentős állami vásárlások történtek - gondoljunk csak a laza 500 milliárdos MOL pakettra, a Rábára, vagy a Fővárosi Vízművekre, de azt, hogy ezek mennyivel növelték az állami vagyont, nem tudjuk. Hogy mért nem tudjuk? Mert nincs (egységes) állami vagyonkataszter. Sose volt, annak ellenére, hogy évek óta beszélnek róla, hogy jó lenne látni, mekkora vagyon összpontosul az állam kezében. 

Így egy kormány, amelyik privatizál, mint a gőzmozdony, és mondjuk "eléget" 2000 milliárd Ft-nyi állami vagyont, amiből látszólagos stabilitást ér el, nem jobb, mint egy kormány, amelyik felvesz 2000 milliárd Ft-nyi hitelt a nemzetközi pénzpiacról. (különösen akkor, amikor az állami vagyont megvásárló nemzetközi konszernek mögött jellemzően ugyanazok a befektetési bankok állnak, mint az államadósságot finanszírozók oldalán).

A legfrissebb transzparens forrás, amit találtam, egy 2009-es nyilatkozat Tátrai Miklóstól, amelyben az MNV akkori vezetője valamival több, mint 42 ezer milliárd Forintra taksálja az állami vagyont. Azóta csak folyamatos ígérgetés, és egy állami cég, ami elvileg az egységes vagyonnyilvántartás kialakításáért felelős. Valószínűleg egyik kormányzatnak sem nagyon fűződött érdeke az elmúlt 23 évben ahhoz, hogy lépéseket tegyen a transzparens működésért, és kiteregesse lapjait.

Visszatérve eredeti problémámhoz, egy kérdéssel zárnék: ha valóban 42 000 milliárd Ft volt az állami vagyon értéke 2009-ben, az hogyan változott az elmúlt 4 évben, és ez milyen viszonyban áll az államadósság alakulásával? Azt gondolom, ha ennek tükrében vizsgálnánk az elmúlt évek kormányainak teljesítményét az adósságcsökkentés tekintetében, sokkal árnyaltabb képet kapnánk.

(Természetesen ehhez el kell választani a piaci árakon megvásárolt vagyonelemeket, a szabályozás/kényszer útján államosított vagyonelemektől. Előbbieket nevezhetjük állami vásárlásnak, a másikat államosításnak.)