A nagy cégek saját teljesítményüket mutatószám-rendszereken keresztül mérik. Mindig van egy csúcsmutató - ami átfogva az összes mutatót, legjobban leírja, hogy jó, vagy rossz irányba mennek a dolgok a vállalatnál. Ilyen mutató lehet például a profit, a részvényárfolyam növekedése, az értékesítési volumen emelkedése - ezekben testet öltenek a vállalat legfőbb céljai.
Nekem személy szerint tetszett a Gyurcsány egykori megközelítése abban a tekintetben, hogy egy ország irányítását egy cég irányításához hasonlította. Az államgépezet is csak egy szervezet, aminek specifikus, jól definiálható céljai vannak. Persze itt a célok társadalmi jellegűek, és bár ez egy nagy, de gyakorlatilag az egyetlen különbség a vállalatirányítás és az országirányítás mestersége között.
Szerencsére az állam céljainak teljesülését is jól definiált, mérhető, transzparens mutatószámok mérik. Ilyen cél például a reáljövedelmek növelése, az infláció alacsonyan tartása, a munkanélküliség csökkenése, vagy az elérhető állami szolgáltatások színvonalának javítása. A lista nagyon hosszú, és mindegyikhez rendelhető egy a KSH és más hivatalok által folyamatosan nyomon követett mérce.
Csúcsmutató is van: a reál GDP növekedése. Nem véletlen, hogy ennyit beszélünk róla, ez az országok közötti relatív fejlődést méri, aminek "csupán" annyi az üzenete, hogy ha valaki nagyon sokáig alulteljesít máshoz képest (például Európa DK-Ázsiához képest), akkor az hosszabb távon el fog szegényedni. A GDP adat tehát nem önmagában fontos, hanem a világ tendenciáihoz illesztve. Ha a régiós versenytársainknál 5%-os a recesszió, és nálunk csak 2,5%, akkor relatív értelemben a visszafejlődés üteme kisebb, így adott esetben ez egy nagyon pozitív adat lehet.
A GDP adat, ha nem is mindent, de nagyon sok mindent elmond: "benne van" az infláció, a beruházások, a külkereskedelmi mérleg, a kormányzat és a lakosság kiadásai és megtakarításai, így közvetve mindenkit érint. Ez az a torta amiből élünk, amit évről évre a politikai és népakarattól függően változó módon szeletelünk fel. Vessünk egy pillantást a magyar GDP alakulására 2000 és 2011 között.
Én azt látom - de javítsatok ki ha tévedek - hogy a magyar hajó 2004-2005 között kezdett el látványosan lassulni a régiós versenytársakhoz képest. A szlovákok élharcosokká, mi vastagon sereghajtókká váltunk, mintegy megelőlegezve a válság lendületét. Azt is látom továbbá, hogy a válság mélypontját viszonylag jól átvészelte az ország, Bajnai válságkezelése megtette hatását, és az ország nagyjából felzárkózott a régiós átlaghoz.
De mi történt ez után? Matolcsy beletaposott a gázba unortodoxia terén, kár is sorolni a némileg erőszakos intézkedések sorát a bankadótól kezdve, a nyugdíjpénztárak államosításán át, a szektorális különadókig. Nézzük meg hogy állunk növekedés terén most, és mik az előrejelzések.
Forrás: Index.hu
Én azt látom - és megint csak javítsatok ki, ha tévedek - hogy mióta a Bajnai-IMF féle drasztikus intézkedések nagyjából visszatereltek minket a régiós átlag környékére, Matolcsy ide vagy oda, gyakorlatilag lecövekeltünk a régió pangó-csapongó középmezőnyében, és az Eurostat prognózisai itt is maradunk még egy ideig.
Hogy ez pozitív, vagy negatív, az megítélés kérdése. Bizonyosan lehetne ettől sokkal jobb is. Na de gondoljunk bele, hogy a kormány időnként hétről hétre jelentett be olyan drasztikus megszorító intézkedéseket, amelyekkel tarthatóvá vált a hiánycél, és az államadósság is csökkenő pályára állhatott. Hol van ez a pénz? Biztosan nem a gazdaságban.
Mert alapvetően két út van: az egyik a lengyelek útja, akik az alacsony eladósodottság miatt megtehették azt, hogy fiskális stimulusokkal (értsd: gazdaságélénkítő kormányzati költekezés) egy relatíve magasabb növekedési pályán tudtak maradni. A másik út a magyar út, durva kiadáscsökkentéssel és még durvább adóemeléssel. Elvileg a kormány fiskális szigora miatt újra a leszakadók közé kellett volna, hogy keveredjünk, de legalábbis nem az átlag körül kéne ficeregnünk.
Akkor ez most csúfos kudarc, vagy inkább az átütő siker, a tündérmese hiánya?
Mert növekedés terén kapaszkodunk a régiós átlaghoz, megszorítás és költségvetési fegyelem terén viszont élen járunk. Az én olvasatomban ez ennyit jelent:
Matolcsy fő bűne nem a kudarc, hanem az átütő siker hiánya. És ő átütő sikert, a trendek megfordulását ígérte. Butaság volt.
És nyilván teljesíthetetlen is. Ezért én attól sem tartok igazán, hogy jegybankelnökként érdemi változások lesznek pusztán Matolcsy személye miatt, akár negatív, akár pozitív irányban. Biztos nagy lesz a médiafigyelem, biztos mindenki retteg majd , de azért a világ megy majd tovább. Az átütő siker pedig nem fog eljönni - ahogy a kataklizma sem.
