Úgy tűnik, az újracsomagolt MSZP felveszi a kesztyűt a Fidesz kommunikációs gőzhengerével. A régi-új csodafegyver Ron Werber – aki úgy kellett ennek a levitézlett bandának, mint egy falat kenyér – megérkezett hazánkba. Ötletekből ugyan nem lesz hiány, a megtisztulás helyett azonban az árkok konzerválására, és a politika sosem látott elaljasodására számíthatunk. Öveket tessék bekötni!
Ki is ez a pali?
Ron Werber egy igazi világpolgár, vérprofi kampánytanácsadó, a politikai marketing Ronald McDonald-ja – ahol az ő arca virít, garantált a siker. Számos kelet-európai országban segített már tanácsaival pártokat hatalomra, köztük kétszer az MSZP-t is az „elmúltnyócévben”. Többek között hozzá köthető a „23 millió román munkavállaló”-val való riogatás, de állítólag annak elterjesztése is, hogy Orbán Viktort rendszeresen egy osztrák pszichiátriai klinikán kezelik. Különös érzéke van az agresszív, negatív kampányokhoz és a választók hatékony mozgósításához, ráadásul nem riad vissza a lejáratás és vállalhatatlan ígéretek szajkózásának alkalmazásától sem.
Orbán esküdt ellensége. És tanára?
Ha a 2002-ben választást nyert MSZP-re gondolunk, finoman szólva sem jellemezte őket az a gyurcsányi pimasz lendület, mint a „sírból visszahozott” 2006-os választásokon. Medgyessy báb-figurája mögött azonban tudatos kampánygépezet mozgott, ami a mai szemmel sikeres Orbán-kormány passzív kampánystratégiáját az első fordulóban simán kenterbe verte. Hiába vette fel a kesztyűt a tapasztalatlan Orbán, túl sok lélegeztető gépet lehetett volna venni a piti korrupciós ügyek során lenyúlt pénzekből. Így hát elbukta az elbukhatatlant, Medgyessy nyert, és elkezdte valóra váltani a teljesíthetetlen ígéretek végeláthatatlan sorát, nagyot lökve az ország szekerén – a lejtőn.
De mit tett Orbán? Rájött, hogy nincs fontosabb a választók fanatizálásánál, a folyamatos ellenségkép-gyártásnál, az egyszerű üzenetek sulykolásánál, és az ellenséggé vált ellenfél mielőbbi sárba tiprásánál. A 2002-es választásokkal új politikai kultúra vert gyökeret. Ebben a kultúrában nincs helye szakpolitikai vitának, mert csak a választók érzelmei számítanak, a dolgok ezért vagy feketék, vagy fehérek. A 2002-es választások hevületében megszülető új politikai kultúrának lényege, hogy az ellenség sosem lehet legitim, ezért semmilyen kétoldalú kommunikációnak nincs helye. Ezzel kiásták az árkokat.
A diák lekörözte tanárát
A tétova Orbánt a 2002-es vereség felőrölte, a 2006-os pedig megkeményítette. Olyan tökéletesre fejlesztette a korábban ellene bevetett gyilkos populizmust, hogy az elsöprő 2010-es győzelem után sem tudott leállni. Bombabiztos pozíciója ellenére sem kezdte meg az árkok betemetését, sőt az ellenséget megpróbálta az árokba lőni, amire minden esélye megvolt, mert közben a szétesés jeleit produkáló MSZP elveszítette egyetlen „értékét”: a werber-i agresszivitást. De most megint feltöltődik a pártgépezet, felvéve a kesztyűt a magyar vizslákkal, békemenetekkel, lejárató civil összefogás fórumos kiadványokkal. Mit várhatunk? Lesz itt minden, ami a mocskolódás és a nevetséges ígérgetés fogalomkörébe belefér. Licitálnak majd, hogy ki csökkenti jobban a gázárat, ki védi meg jobban a nyugdíjasokat, egymás gyenge pontjait pedig kölcsönösen durva sortűz alá veszik minden lehetséges fórumon.
A vesztesek: az ország, Bajnai és az LMP
Ugyan a most következő gondolatok puszta spekuláció tárgyát képezik, egy biztos, a kapunk előtt álló gyilkos kampányharc megviseli majd a leharcolt ország változásban még bízó lakóit. Nem lesz itt semmiféle változás, sőt, tovább gurulunk Dante poklának utolsó körei felé.
De mi lesz azokkal a relatíve mérsékelt hangvételű ellenzéki erőkkel, mint az LMP, vagy az Együtt 2014? Szerintem az ő hangjuk egyszerűen elhalkul majd a ricsajban. Ki figyel fel olyan kifejezésekre, mint a Haza és Haladás által gyakran használt „mélyszegénység”, vagy az LMP „alkotmányosságot féltő” bonyolult gondolataira akkor, amikor a „nemzeti” és a „modern” oldal már-már szórakoztató módon pocskondiázza egymást? Bajnai szépen elhalkul, az MSZP pedig megerősödik – egyébként sem állna érdekükben beülni Bajnai kamikaze-csónakjába, amiben ott ketyeg a sok népszerűtlen intézkedés. Ehelyett inkább felépítik a még hiteles Botkát miniszterelnök-jelöltnek. Az LMP pedig nagy elvárásai, és merész stratégiai törekvései ellenére épphogy bejut majd a parlamentbe, konzerválva saját sorsát a jelentéktelenség és az eltűnés határán.
És hosszú távon mi lesz a kisebb pártokkal? Az, ami egy fekete-fehér világban minden kis párttal történni szokott. Az ároknak két oldala van - nincsenek kis szigetek, nincsenek árnyalatok, mert a gépezet mindent és mindenkit bedarál.
